Pár-beszéd - Vendégposzt

Ligyija


Egy reneszánsz asszony miért ne láthatna vendégül egy reneszánsz macsót, akinek nemcsak humora, de lelke is van? Metrósztorija a felszínen vicces, ám a mélyben ott lapul a lényeg, mert van, hogy látszólag két gyogyós utazik mellettünk, pedig valójában ők egymást értő, saját dallamra táncolók. Mielőtt előkerülnek a papírzsepik elárulom: az író ragaszkodott hozzá, hogy posztját Trogger néven jegyezze.

-----------------------------------------

Hihetetlen sebességgel csapódtak be a metrókocsi szabadon hagyott üléseire. A 30-35 évesnek látszó Dóra töredezett haját csitriként dobálta, míg szódásüveg-okuláréján át gyanakodva tekintett az utastársakra. Attila komoly, de kissé merev képpel magyarázott neki, miközben fejénél két számmal nagyobb baseball-sapkáját igyekezett megakadályozni abban, hogy billegésével félbeszakítsa a Dórikával folytatott diskurzust.

Hogy nem mindennapi párost alkotnak, azonnal látszott. Az európai kultúrkörben szellemi fogyatékkal élőknek neveznék őket, bár többet elárul képességeikről a régi navajo-indián megfogalmazás: saját fejük dallamára táncolnak. De, hogy mennyire, csak akkor derült ki, amikor a békávézós áldiszkréciót félretéve szemtelenül belehallgattam eszmecseréjükbe. 

Útközben történik az élet

- Én ezt nem értem, a központban kellett volna lenni szendvicseknek – közölte tényszerűen Attila, miközben szembogara flippergolyót megszégyenítő sebességgel csapódott szemzugtól szemzugig.

- Ááá, a Feri bolond, nem ért semmihez – summázta lemondóan Dóri, aki pamutszoknyája rojtjait igyekezett akkurátusan vigyázzba állítani, míg én megpróbáltam rájönni, Ferinek mi köze lehetett a szendvicsekhez.

- Pedig azt mondták, hogy ma lesznek szendvicsek – folytatta göcögő nevetéssel Attila.

- Láttam én már ezt a Ferit korábban is – jött a megkésve és nem is odaillően érkező válasz.

- Igen, így van. Mert a Sára is megígérte, hogy sütemény és szendvicsek is lesznek – tartott ki saját témája mellett Attila.

Dóra erre már nem felelt azonnal, kissé elgondolkodhatott, mert egy űzött vad és egy prédára leső ragadozó pillantását egyszerre villantva nézett körbe a metrókocsiban brikettformájú lencséi alól.

- Ááá, a Feri hülye. Én már ismerem egy ideje... – vezette fel a nagy comingoutot Dóri, majd kibökte. – Korábban Gizinek hívták.

- Ugye, a szendvicsek... – mutatott rá Attila a kizárólag a saját fejében világító összefüggésre.

- Attilaaaaaa – óbégatott vissza sajátságos hangnemben Dóra. – Tudtad, hogy a Feri régen Gizi volt? 

... és vannak ők, a saját dallamra táncolók

Ekkor egy pillanatra fellángolt a remény: mégsem zagyva mondatok hadai csapongnak körülöttünk a föld alatt – valahol az Astoria és a Blaha között –, ennek itt mégiscsak, minden bizonyíték ellenére is, egy beszélgetésnek kell lennie.

- Nem, de gondolhattam volna... nem voltak szendvicsek – hűtötte le reményeim lamentáló hangjával Attila, miközben üvegesedő tekintettel igyekezett alátámasztani formálódó gyanúmat: az ő eszmecseréjükben nincs szükség rá, hogy a szavak, a mondatok, mint vágyaikat megélő szeretők, lucskosan, kielégülten tapadjanak egymáshoz. Inkább csak valami laza szövetséget alkotnak.

A furcsa páros még néhány hasonló, logikai sorrendbe nehezen állítható mondtatot váltott tökéletes egyetértésben a következő megállóig. Amikor elköszöntek a Keletinél, a legnagyobb boldogságban indultak az ellenkező irányokba, mint akik minden fontosat megbeszéltek. Méghogy szellemi fogyatékosok, saját dallamra táncolók! Egy frászt. Elégedettek. Ők értik egymást.

Trogger

http://reneszanszasszony.blogstar.hu/./pages/reneszanszasszony/contents/blog/37602/pics/lead_800x600.jpg
mese,metró,történet,vendégposzt
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Ezeket a cikkeket olvastad már?