A vagány csajok is sírnak néha

Ligyija

Csak nézem, és nem tudom megfejteni, hogy honnan van benne ennyi életigenlés?  Laza, mindent tud, sőt, mindent jobban tud. Felszívja magát, megy előre, mint a dömper és nincs, aki képes lenne megállítani. A mosoly ráragadt a pofijára, rajongva lesi a nővére mozdulatait, és titokban ő is próbálgatja a tinitonikot. A bakancsos. A második gyerek. 

Szinte soha nincs saját új ruhája, mert a nővérétől örökli. Nem háborog, szerinte ez az élet rendje. Sőt! Célirányosan nézi, amikor a nagy pakolja a szekrényét, és néha megjegyzi: "Erre a gatyára jól vigyázz, mert nekem is tetszik." Jó, persze van ennek előnye is, hiszen kitaposott úton jár. Az agyonféltés, a túlbabusgatás, az atyai szigor és az anyai pánik élét már kicsorbította a nagytesó.

A kicsi és a nagy

Kompromisszumkész, viszont mindent kiharcol, amit csak szeretne és soha nem adja fel. Az eszköztára csodálatra méltó, a hisztitől kezdve a finomra hangolt bújáson keresztül egészen a pengeéles logikáig széles a repertoár. Gyakran szájtátva hallgatom, és figyelmeztetnem kell magam, hogy "hé, hahó, még kicsi, még csak 10 éves!" Közben pedig szívem szerint örökké babusgatnám, hiszen amikor ránézek a kiskamasz nővérére, belém hasít, hogy milyen gyorsan felnőnek, és fájdalmas a gondolat is, hogy talán soha többé nem lesz ilyen kicsi babám. Aztán figyelmeztetnem kell magam, hogy "hé, hahó, már nem baba, már 10 éves!"

Hé, hahó, már 10 éves!Tavaly azt mondta: "Anya, nem kell nekem más csak egy csövi farmer, egy bő póló, egy bakancs, egy kézilabda, egy kutyamenhely, és akkor kerek lesz a világ!" Ráragadt, hogy ő a bakancsos. A vagány csaj, aki sportos, csutka copfba hordja a haját, nem érdekli, hogy néz ki és soha nem sír.

Aztán balettra vágyott, szoknyát húzott, légies illatú testpermetet használ, kontyba fogja a haját, és ellesi a nővére összes szépészeti trükkjét.

Amikor félrehajtott fejjel figyelem ezt a metamorfózist, figyelmeztetnem kell magam, hogy "hé, hahó, még csak a macskakörmeit próbálgatja, hiszen éppen csak 10 éves!" Este vele is, mint a naggyal, összebújunk kettesben. Titkoskodunk. És persze ők is összebújnak kettesben. Titkoskodnak.

Egyszer rájuk nyitottam, amikor összebújva titkoskodtak. A kicsi szeme csupa könny volt, a nagy vigasztalta. "Mi történt, babám?" váltottam  para-anya üzemmódba. Kézfejével letörölte az arcát, átmosolygott a könnyszivárványon, és csak ennyit mondott: "Semmi vész anya, ne aggódj, de kérlek, most menj ki. Ezt az érzést a tesómmal kell megbeszélnem. Tudod, a vagány csajok is sírnak néha" Elszorult a torkom. Halkan becsuktam az ajtót és, hogy ne felejtsem el, azonnal figyelmeztettem magam: "hé, hahó, figyelj oda, szinte nagylány, hiszen már 10 éves!"

http://reneszanszasszony.blogstar.hu/./pages/reneszanszasszony/contents/blog/20897/pics/lead_800x600.jpg
anya,apa,baba,család,gyerek,kamasz,kislány,nagylány
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Ezeket a cikkeket olvastad már?