Boldogan éltek, míg meg nem verte

Ligyija

"Nekimentem az ajtónak` - hárított Éva, amikor az irodában arról faggatták, hogy mi az a lila folt a szeme alatt. Aztán a kávéfőző mellett összesúgtak mögötte az asszisztensek: "Már megint megverte a férje. Pedig látszólag olyan szépen élnek!" És senki nem szólt egy szót sem. Csak sajnálták.

Irina összerezzent minden telefoncsengésre, és még egy öblítőt sem vett a férje jóváhagyása nélkül. A "szerencsétlen" és a "primitív" kifejezés a férje alapszókincséhez tartozott és soha nem felejtette el használni, ha Irináról beszélt. Néha eljárt a keze, és a gyereknek is jutott a pofonból, ha éppen arra járt. Irina szerint jól élnek, csak a férje egy "kicsit ideges". 

Balázs rajongott a kedveséért, aki egy "kicsit hisztis". Meg mindenbe beleszól, ellenőrzi, féltékenységi rohamot kap. De ebből is látszik, hogy mennyire szereti. Amikor Balázst egy komoly, alhasi vérzéssel, rohammentővel szállították az ügyeletre, még a hordágyon is azt magyarázta, hogy beleszaladt a késbe, és nem vette észre.

A párkapcsolati erőszak Magyarországon körülbelül egymillió nőt és a velük élő gyermekeket érinti. Minden ötödik nőnek volt élete során egy olyan kapcsolata, amelyben rendszeres erőszak érte. A férfiak elleni pszichológiai hadviselésről  nincsenek pontos, összegyűjtött adatok. Talán azért sem, mert az ilyen típusú erőszaknak nincs nyoma a testen, bizonyítani is majdnem lehetetlen. Nem tudni, hány férfit és hogyan érint, ha párja mások előtt szidalmazza, fenyegeti vagy megfélemlíti. Nem tudni, hogyan éli meg a férfi, ha a nő felügyeli a programjait, megakadályozza, hogy találkozzon barátaival, rokonaival.

 Saint Hoax, közel-keleti grafikus alkotásai kékre-zöldre vert Disney-hercegnők és hercegek. A családon belüli erőszak illusztrálására készültek. A kampány azért nagyon erős, mert ezek a figurák a boldogság és a szerelem szimbólumai, és minden mese házassággal végződik. Hogy utána mi történik, arról soha nem szól a fáma.

Számos oka van annak, hogy miért tűrnek a bántalmazottak. A gyerekek miatt, mert a gyerekeknek szükségük van apára, és egy erőszakos apa is jobb a semminél. A házastársi eskü miatt, mert megfogadtam, hogy a felesége maradok, míg a halál el nem választ, és a rossz tulajdonságait is el kell fogadnom. Vagy a szerelem az ok, mert amikor nem durva, boldog vagyok. A valóság tagadása, hiszen nem is igazi erőszak, amit velem csinál, ki lehet bírni. A szégyen, mert jobb, ha nem tud erről senki. A társadalmi nyomás, hiszen a családnak mindenképpen együtt kell maradnia. Az érzelmi zsarolás, mert azt mondta, nem tud nélkülem élni és öngyilkos lesz, ha elhagyom.

Családon belüli erőszak. Van közünk hozzá? Beleszólhatunk? 

Ide fordulj, ha érintett vagy

Saint Hoax hercegnői

... és a hercegek

http://reneszanszasszony.blogstar.hu/./pages/reneszanszasszony/contents/blog/19516/pics/lead_800x600.jpg
barát,család,férfi,gyerek,házasság,nő
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Ezeket a cikkeket olvastad már?